Grill és Barbecue kiállításon jártunk

A Beer Burger Barbecue fesztivált 2016.áprilisban a Millenáris területén várta ingyenesen a látogatókat. A Barbecue fesztiválon az ételek kóstolásán volt leginkább a hangsúly, ahol a vendéglátó egységek kínálták a különböző minőségi alapanyagokból elkészített hamburgereket, steaket készítettek, grilleztek, s a résztvevők mindezt a sok finomságot kézműves sörökkel öblíthették le. Mivel leginkább az ételek kóstolásán volt a hangsúly, így különlegességnek számítottak a grillsütőket kiállító stand.

grillfesztival3.jpg

Barbecue fesztiválon a Steba is megjelent

A finom sültek és habzó kézműves sör különlegességek mellett a grillsütőkre is volt érdeklődés. A többféle grillt bemutató Grilltársaságnál a Steba grillsütők választékából is megismerhette a közönség. Így az álló grillsütőt a Steba VG400-at, illetve asztali grillsütőket mutattuk be, a további STEBA grill és raclette választékról katalógus alapján, illetve szóban tájékoztattuk az érdeklődőket.

SousVide főző, szuvidolás a Barbecue fesztiválon

A grillsütők mellett, a sokak számára még ismeretlen Steba Sous Vide készülékkel is találkozhattak az ínyencek. A szuvidált húsok igazán ízletes, omlósak lesznek, csupán egy hirtelen, megfelelő hőfokon történő átsütésre van már szükség a szuvidolást követően, a tálalás előtt.
Szuvidált, grillezett fogásokat sajnos a vendéglátóipari egységek miatt nem kínálhattunk, ám az ínyencek otthon is elkészíthetik e finomságokat, melyekhez mi a grill és SousVide eszközöket biztosítani tudjuk.
A szuvidolásról, avagy a modern konyhatechnológiai eljárásról a bonairshop oldalán itt (http://bonairshop.hu/cikkek/mi-is-az-a-szuvidolas/399) olvashat bővebben.

A grillezés hívei

Az evés -ivás mellett, a résztvevők kíváncsiak voltak, milyen sütőkkel, grillsütőkkel lehet otthon is pillanatok alatt ízletes sülteket készíteni. Akiket a legjobban megmozgatott ez a téma, azok egyértelműen a párok voltak, de az egyedülállókat is kíváncsivá tette a dolog, hiszen a Barbecue fesztivál látogatói egyértelműen a hasukat szerető, enni szerető, grill finomságokra, hamburgerre, BBQ ételekre kíváncsi egyének voltak.

A Barbecue fesztivál látogatói

Mivel először került megrendezésre, ezért kíváncsian figyeltük, hogy kik lesznek a fesztiválozók, Barbecue ínyencek. Meglátásunk szerint a közönség összetétele leginkább 20-30-as éveiben járó fiatalabb generáció volt, középkorúakkal, idősekkel kevésbé találkoztunk. Bár ezt eddig is tudtuk, hogy a férfiakat vonzza leginkább a barbecuezás, grillezés, ám számunka mégis meglepő volt, hogy a grillezésről és a különböző grillsütők tulajdonságairól szinte kizárólag csak a férfiak érdeklődtek, ők azok, akik otthon a grillezést végzik.

Grillezni csak a férfiak szeretnek?

grillfesztival4.jpg

Mint megtudtuk az erősebbik nem tagjai gondoskodnak a grillsütők beüzemeléséről. A faszenes grillsütőknél ők gyújtják be a faszenet, illetve a sütögetésben is előszeretettel részt vesznek.
A háziasszonyok pedig inkább az előkészületekben segédkeznek, és a férfiak keze alá dolgoznak. végül az utómunkálatokat, az eltakarítást, mosogatást végzik.
A sok grillen készülő hús, zöldség, finomság elkészítése sok helyen elsődlegesen a férfiak dicsősége.

Grillsütőt mi alapján válasszak

A férfiak kérdései leginkább a grillsütők műszaki tulajdonságaira irányultak. Kíváncsiak voltak a működésükre, a gépek felépítésére,az anyagukra, melyiket hol lehet használni, és természetesen döntő szerepe volt az árnak is. Örömmel hallottuk, hogy a hagyományos, faszenes grillsütők mellett már egyre többen érdeklődnek, és előnyben részesítik az elektromos változatokat is.
Visszatérő kérdés: mi alapján válasszak?

BBQ grill, Barbecue grillezés

Az egyik fő szempont a faszenes, gázos vagy elektromos grill kérdésköre. A másik lényeges grill választási szempont: fedő alatti, BBQ (barbecue) kontra fedő nélküli, nyitott változat.
A STEBA asztali grilljei között is megtalálható már üvegfedeles változat, ám a nyári grillezésnek hódoló férfi látogatóknak előszeretettel a STEBA álló készülékeit ajánlottuk.
A STEBA BBQ grillek álló kivitelűek, ám két kezünk közé véve könnyedén az asztalra is tálalhatjuk rajta az ételt. A fedél nélküli grillezés folytatódhat az asztalon, remek élmény egy társaság számára.
A gyorsabb, hatékonyabb ízélmény miatti grillezést azonban a fedél alatt, BBQ – barbecue – grillezésként ajánlottuk.

Grillezés télen és nyáron BBQ grillen

A praktikusság is fontos volt a grillsütőknél. Akik imádnak utazni, kempingezni, az összecsukható kisebb méretű grillsütőket keresték, melyet könnyedén magukkal vihetnek az utazások során is. Ilyen alkalmakra kitűnő választás lehet egy kisebb asztali grillsütő, vagy kontaktgrill, mellyel pillanatok alatt finom ebédet vagy vacsorát varázsolhat az asztalra a könnyed, akár a téli, akár a nyári napokon is. A nyári grillezés, nagyobb társasági BBQ partik eszköze pedig egy gömbfedeles BBQ grill legyen, melyet akár még késő ősszel, sőt a karácsonyi, szilveszteri ételkészítésekhez is bátran használhat.

BBQ parti barbecue fesztivál után

Közeleg a nyár, bár az időjárás esős, borús, hűvös napokkal nem kedvez a kinti grillezést kedvelőknek. A Barbecue fesztiválos hétvégének hamar vége lett, ám barbecue ételeket bármikor, gyorsan készíthet, akár száraz nyári nap van, akár hűvös, esős, a grillezés öröme a STEBA elektromos grillekkel mindig biztosított. Ismerje meg a STEBA barbecue grillek választékát, s hívja meg barátait mielőbb egy laza, kötetlen barbecue partira!

 

 Személyes átvétel A kiválasztott terméket bemutatótermünkben munkanapokon 9-17 óráig átveheti.
Bemutatótermünkben a teljes választékunk megtekinthető és megvásárolható.
Rendelését a helyszínen még módosíthatja vagy kiegészítheti

 Házhozszállítás A megrendelést követően Munkatársunk telefonon felveszi Önnel a kapcsolatot a pontos szállítás nap egyeztetése végett.
Magyarország egész területén házhoz szállítjuk Önnek a megrendelt terméket.

A kiszállítást a GLS futárszolgálat munkanapokon 8-17 óráig végzi, előzetes telefonos egyeztetés nélkül.

Kérjük, olyan címet adjon meg a szállítási adatoknál, ahol napközben Ön vagy meghatalmazottja (pl. ismerős, rokon, munkahely) át tudja venni a küldeményt.

Budapesten lehetőség van konkrét Időpontra szállítást kérni: egy tetszőleges két órás idő intervallumot adhat meg 8 és 17óra között!! pl: 8-10 vagy 13-16ig.

A szolgáltatás díja: + 3800Ft

A Karácsonyt megelőző időszakban a futárok leterheltsége miatt ezt a szolgáltatás nem tudjuk garantálni.

Szállítás határidő: a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül.

Amennyiben a kiszállítással kapcsolatosan speciális igényei vannak (átvétel helye, átvevő személye, átvétel ideje), kérjük azt a megrendelésében a megjegyzés rovatban jelezze!

 KP fizetés Ha személyesen szeretné átvenni a megrendelt terméket bemutatótermünkben, ott fizethet készpénzzel.
Ha otthonában szeretne fizetni, akkor válassza a házhozszállítást és az utánvétes fizetést.
Ekkor a futárnak kell fizetni a csomag átvételekor.

 Bankkártyás fizetés Ön kényelmesen fizethet Bankkártyával. A fizetési tranzakció a CIB Bank biztonságos oldalán történik. A megrendelés beérkezését követően (munkanapokon 9-17-óra között) kollégánk telefonon visszaigazolja Önnek a megrendelést és egyezteti a kiszállítás pontos napját.

 Utánvét Fizessen kényelmesen otthonában. A megrendelt terméket a GLS futárszolgálat szállítja házhoz Önnek. Fizetni csomag átvételekor a futárnak kell készpénzben. Számlát a csomagoláson kívül a szállítólevél alatt találja meg vagy pedig postai úton küldjük.

 Előre utalás A legkényelmesebb megoldás nem kell készpénzt tartania magánál, nincs szükség bankkártyára.

Válassza az előre utalást és a megrendelést követően kapott díjbekérőn lévő bankszámlaszámra utalja át a megrendelés összegét. Amint pénz megérkezett a számlánkra máris telefonálunk Önnek, és átveheti a megrendelt terméket az Ön által választott átvételi módon.