Aszalás - egy különleges recept Marikától

Marika egy vásárlónk, aki már sokszor járt nálunk és néhány hete elmesélte nekünk, hogyan is használja a korábban vett aszalógépet. Az ő aszalás történetét és különleges receptjét mutatjuk meg most Önnek!

Aszalás előtt...

Pontosabban mielőtt belefogunk az aszalás történetbe el kell mondjuk, hogy Marika természetesen hozzájárult ezen cikk bemutatásához, azonban kérésére nevét megváltoztattuk.

Marika és az aszalás

Át is adjuk neki a szót, hogy mesélje el milyen módon használja az aszaló gépet:

Körülbelül 6 hónapja vettem meg az aszaló gépet (a STEBA ED5 nevű aszalógépre gondolt Marika. A szerk.) és azóta
aszaltam vele epret, barackot, banánt, képzeljék még a dinnyét is kipróbáltam - pedig többen mondták, hogy annak túl magas a víztartalma, de úgy voltam vele, hogy kitapasztalom. Szóval úgy is nézett ki az aszalt dinnyém, mint azok a medúzák amik kisodródnak a partra - egy vékony kis fátyol meg pár szem fekete mag maradt belőle. Ismerősöm mesélte, hogy aszalóban szokott szárítani szotyolát, de arra is rá kellett jönnöm, hogy az pirítva jobb. Nagyjából 4-5 kg aszalt gyümölcsöt raktam el gyümölcsfajtánként - az eperből már alig van, mert az annyira finom. De tudják mit csináltam, ami tényleg jól sikerült?

Az aszalás csodája

Marika receptje egyszerűen zseniális. Természetesen az első lépés, hogy aszalás segítségével elő kell készíteni a gyümölcsöket. Innentől folytassa tovább Marika:

"Az aszalt gyümölcsöt ledaráltam - meglepően sok por lett egy-egy ilyen darab gyümölcsből. A lényeg, hogy a ledarált aszalt gyümölcsre lisztként kell tekinteni és a szokásos módon palacsintát csinálni belőle."


Íme a pontos recept, ahogy Marika, az aszalás mestere javasolta:

Hozzávalók 10 darabhoz:

  • 20 dkg aszalt gyümölcs, porrá darálva
  • 360 ml 2,8%-os tej
  • 2 db tojás (nagyobb, "L"-es méretű)
  • 2 evőkanál étolaj
  • 1 csipet só

Cukrot semmiképpen ne tegyünk bele, hiszen az aszalt gyümölcs cukortartalma magasabb, mint a lisztté. Arra figyeljünk, hogy ne ragadjon le!

Elkészítés:

A hozzávalókat elkeverjük, majd serpenyőben kisütjük!

FIGYELEM! Ez a fajta palacsinta tészta üresen, vagy édesebb töltetlékekkel az igazi!

Aszalás: hogyan kezdjem el?

Érdemes beszerezni egy könnyen kezelhető, hatékony aszaló gépet! Mi a STEBA ED5 aszalót ajánljuk Önnek!



Steba ED5

Aszalógép - digitális

Gyümölcs aszalás
Zöldség szárítás
Nyerskonyhai ételkészítés
Digitális termosztát
Automata 1-36 órás időzítő
5 aszaló tálcával
Bővíthető plusz tálcákkal
Eredeti ár:
32 990 Ft
Akciós ár:
26 990 Ft
részletek

Steba ED6

Digitális aszaló

Gyümölcsök, zöldségek,
fűszer és gyógynövények
szárítására, tartósítására,
Hőmérsékletszabályzás,
Elektronikus időzítő,
6 db nemesacél tálca
800 Wattos teljesítmény
Nyerskonyhához
Eredeti ár:
84 990 Ft
Akciós ár:
69 990 Ft
részletek
 

 Személyes átvétel A kiválasztott terméket bemutatótermünkben munkanapokon 9-17 óráig átveheti.
Bemutatótermünkben a teljes választékunk megtekinthető és megvásárolható.
Rendelését a helyszínen még módosíthatja vagy kiegészítheti

 Házhozszállítás A megrendelést követően Munkatársunk telefonon felveszi Önnel a kapcsolatot a pontos szállítás nap egyeztetése végett.
Magyarország egész területén házhoz szállítjuk Önnek a megrendelt terméket.

A kiszállítást a GLS futárszolgálat munkanapokon 8-17 óráig végzi, előzetes telefonos egyeztetés nélkül.

Kérjük, olyan címet adjon meg a szállítási adatoknál, ahol napközben Ön vagy meghatalmazottja (pl. ismerős, rokon, munkahely) át tudja venni a küldeményt.

Budapesten lehetőség van konkrét Időpontra szállítást kérni: egy tetszőleges két órás idő intervallumot adhat meg 8 és 17óra között!! pl: 8-10 vagy 13-16ig.

A szolgáltatás díja: + 3800Ft

A Karácsonyt megelőző időszakban a futárok leterheltsége miatt ezt a szolgáltatás nem tudjuk garantálni.

Szállítás határidő: a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül.

Amennyiben a kiszállítással kapcsolatosan speciális igényei vannak (átvétel helye, átvevő személye, átvétel ideje), kérjük azt a megrendelésében a megjegyzés rovatban jelezze!

 KP fizetés Ha személyesen szeretné átvenni a megrendelt terméket bemutatótermünkben, ott fizethet készpénzzel.
Ha otthonában szeretne fizetni, akkor válassza a házhozszállítást és az utánvétes fizetést.
Ekkor a futárnak kell fizetni a csomag átvételekor.

 Bankkártyás fizetés Ön kényelmesen fizethet Bankkártyával. A fizetési tranzakció a CIB Bank biztonságos oldalán történik. A megrendelés beérkezését követően (munkanapokon 9-17-óra között) kollégánk telefonon visszaigazolja Önnek a megrendelést és egyezteti a kiszállítás pontos napját.

 Utánvét Fizessen kényelmesen otthonában. A megrendelt terméket a GLS futárszolgálat szállítja házhoz Önnek. Fizetni csomag átvételekor a futárnak kell készpénzben. Számlát a csomagoláson kívül a szállítólevél alatt találja meg vagy pedig postai úton küldjük.

 Előre utalás A legkényelmesebb megoldás nem kell készpénzt tartania magánál, nincs szükség bankkártyára.

Válassza az előre utalást és a megrendelést követően kapott díjbekérőn lévő bankszámlaszámra utalja át a megrendelés összegét. Amint pénz megérkezett a számlánkra máris telefonálunk Önnek, és átveheti a megrendelt terméket az Ön által választott átvételi módon.